Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

A kezdetek :)

2017-04-13


Mindig is nagyon szerettünk kint lenni a kertben, és a vizet is imádtuk, ez a kisfiam születését követően még hatványozottabban jelentkezett :)
Kb. 8-900 méterre az otthonunktól van egy óriási bányató, ahol hosszú évek óta nem folyik bányászat, viszont a partja szabad strandként üzemelt, gyermekkorom nyarainak jó része ott telt a parton, tudtuk meddig mehetünk, homokoztunk a parton, a szülők beszélgettek a barátokkal, míg nem egyre több terület került a magán kézbe a bányászat és ezáltal a szakszervezet megszűnését követően, van néhány magán befektető aki meglátta benne a nagy üzletet, így szinte az egész part kerítések mögé került. Egy helyen belépős strandot alakítottak ki, homokossá téve a partot, minden fát kivágva és egész nap szól a tuc-tuc... persze mivel Bp. közel van így a egész nap ki-be járnak az újgazdak fiatalok a nyitható tetejű bmvkkel és mercikkel.. szóval nem igazán család barát hellyé vált.
Ekkor vettük az első puha falú medencénket a kertbe, ami nem igazán bizonyult jónak 2 év után már naponta kellett fújni a peremét, és ahova tettük terület is csak ideiglenes hisz életem nagy álma egy kerti pihenő kellős közepén találtunk a mered domboldalon annyi helyet hogy kb. vízszintest tudjunk neki biztosítani. Emellett természetesen a nyarakon a pihenő munkálatai is megálltak, így 3 év alatt a terület megtisztításától ( egy hegynyi maradék tégla ) eljutottunk egy L alakú falig :)
Tehát már tavaly ősszel megérett a gondolat, hogy idén máshogy lesz!!! A pihenőt meg akarom csinálni, grillezni akarok a kertben! Miközben a kisfiam a tavaly nyáron szintén saját kezűleg készített játszótéren játszik. Az eddig veteményesként használt terület legfeljebb kisebb lesz.

Hozzászólások (0)